A NULLADIK LÉPÉS
Bevállalom.
Hiszen én sem vagyok tökéletes.
Nekem is végig kellett járnom az utat.
Ez vezetett el azonban a felismeréshez.
Mi volt az, ami miatt folyamatosan rosszul éreztem magamat tréningeken, melyeket nekünk tartottak régen? Mi volt az, ami miatt sajnáltam a társaimat, a munkatársaimat, a terembe kényszerítetteket, akik többségében akaratukon kívül ültek ott félkörben s akik nem tudták lazán kezelni a helyzetet (az adott tréner személyiségén vagy épp a félkörön kívül)?
Elmondom.
„In medias res.” Így estek nekünk mindig. A dolgok közepébe vágva. Nem érdekelte sem a vezetőket, sem a trénerek többségét, hogy ki milyen aktuális élethelyzettel, lelkiállapottal, motiváltsággal vagy épp motiválatlansággal érkezett ezekre a tréningekre. A lényeg az volt: csapjunk bele az eladástechnikába, a folyamatokba, az „aranymondatokba”, amelyek elsajátításával rögtön megváltjuk a világot.
Nem véletlenül tiltakozott minden porcikája a többségnek.
Hiányzott valami.
Nagyon.
A legfontosabb láncszem.
A motiváció felébresztése.
Az ott lévők lelkiállapotának megközelítőleg egy szintre hozása. A különálló egyének észrevétlenül nyitott, pozitív közösséggé formálása. A görcsök, a gátak, az ellenállások leolvasztása, a lelkek megnyitása.
A motiváció.
A „fontos vagyok”, nem pedig a „használnak” érzés megteremtése.
A nulladik lépés.
Azokkal dolgozom együtt, akik ezzel akár vezetőként, akár résztvevőként azonosulni tudnak. Azokkal, akiknek fontos ez a része a „hegymászásnak”, a sportnak, a folyamatnak – akik érzik és átérzik az „alaptábor” felépítésének, az „edzőtábor” megvalósításának a fontosságát.
Az akklimatizálódást.
Mert minden „odalent” és „odabent” kezdődik.
Ez az én felismerésem.
Ezért dolgozom másképp.
Ezért tartom a legfontosabb lépésnek a nulladikat. A motiváció felébresztését, a közös cél elfogadását.
Ezért áll ez gondolkodásom és munkám középpontjában.
Ami után természetesen következhet a többi.
De csak ez után!
